Elég ironikus, hogy éppen február 29-én költözöm ki a kollégiumból! SZÖKŐnap!

Menekülök..

Nehéz megélni, hogy bár még egy hónap van hátra az utazásig, s a legtöbb dolog még bizonytalan azzal kapcsolatban, egyesek máris úgy kezelnek, mintha már nem lennék itt, s legyintenek, hogy "áhh, te úgyis elmész". Féllábbal már ott érzem magam, de nem tudom még hová, mikor, miként jutok el. Olyan ez, mint mikor az út során egy alagút következik, s sötét van, nem látod merre mész, hová fogsz kilyukadni.

S én, akinek a lezárás iránt nagyon nagy igénye van, meglehetősen nehezen viselem ezt azt átmenetet és bizonytalanságot. Az utóbbi pár hétben szinte mindenre más szemmel néztem, mert tudtam, hogy hamarosan mindentől búcsút kell vennem. Talán jobban tudtam élvezni minden napot, minden liftezést vagy lépcsőzést, a zajokat, az embereket! Ennek ellenére sok csalódás ér az utolsó napokban, amit Budapesten töltök.. Vágyom arra, hogy minden fontos embertől pár szóban és egy öleléssel búcsúzzak, de erre nem mindenkivel kapcsolatban van lehetőség.. Szomorú a szívem. De lehet, hogy attól még, hogy nem egy úton haladunk most számomra fontos emberekkel, egyszer még ugyanoda jutunk el, s újra találkozunk!!