Kritikus pontra jutottam az elmúlt napokban. Gondoltam rá, hogy intek egy sziát, megfogom a motyómat és hazamegyek.

De feladni mindenki fel tudja, az a legkönnyebb. Megküzdeni, és eredményesen megküzdeni nem egyszerű. Mióta itt vagyok gyakorlatilag semmi sem sikerült. Mindig volt valami akadály, kezdve onnan, hogy rosszul adminisztráltak, s senki nem segített elintézni, azon át, hogy nem tudtam a nyelvkurzusra jelentkezni, hogy nem küldtek még mindig ösztöndíjat, addig, hogy baleset történt velem, és büntetést kell fizetnem, s minden egyszerre az elején. Tegnap azon is teljesen befeszültem, hogy annak ellenére, hogy befizettem a szemeszterhozzájárulást, nem kaptam meg a tartományban használható bérletemet, amivel ingyen tudnék utazni csütörtökön Dortmundba a reptérre. Szóval itt tetőzött a tűrőképességem. Nehezíti persze a túlélést itt, hogy nem vesz körül egy támogató közeg, sőt nap mint nap frusztrált vagyok. Nehéz, mert idegen helyen vagyok, nem is értek mindent, s a legtöbb dolgot félreértem, egy kósza fintort azonnal negatívan interpretálok, ahelyett hogy esetlegesen legyintenék rá. 

Viszont ma hatékony voltam és sok dolgot elintéztem a halállistámon nem sok dolog áll már. Csupán a bevándorlási hivatal, rendőrség, szakdolgozati témabejelentő, lakbér!

Kicsit elbillent a mérlegem, sok - sok nehéz kő volt /van a hátizsákomban, s a pozitív élmények, mint a tavasszal mindenhol szállongó gyermekláncfű fehér pihéi, tűnnek el. Vannak pedig! Múlt kedden például az egyik bulin különleges élményben volt részem, s a múltszázadban érezhettem magam. Ott volt egy idős bácsi, lehet vagy 70 éves a buliban (???) és azoknak a lányoknak, akik szimpatikusak voltak neki, adott egy rózsát. Mi is kaptunk, s ez után máris egy közös élményünk volt egy olasz lánnyal, aki nagyon jófej és azonnal megkedveltem. Együtt mentünk csütörtökön a helyi kocsmába is, másnap Attila búcsúbuliját ültünk, és szombaton közösen kirándultunk Bonnba, ahol a "Haus der Geschichte" múzeumában jártunk. Aznap végre itt is kisütött a nap, amivel párhuzamosan a kedvem is javulni kezdett. Hihetetlen exrovertált vagyok! Ha nevet a nap, nevetek én is. Szombat este másik két nagyon szuper lánnyal grilleztünk együtt, egyikük horvát, a másik lány pedig Burgáriából jött. Ők itt most a legkedvesebb új ismerősök.:)

Nem mellesleg megtudtam, hogy finnül a netti csinosat jelent. Azt hiszem erre mondja a latin, hogy: Nomen est omen.:)

S ha a címben szereplő kövekre gondolok, amik az utamba kerültek, akkor igyekszem nem akadályként tekinteni rájuk, hanem átkeretezve, s szép szimbólummal élve, építőkövekként felhasználni, valami újat építeni, valami új csinosat!

Auch aus Steinen, die in den Weg gelegt werden, kann man Schönes bauen.
Johann Wolfgang von Goethe