Már kb. egy hete nem írtam magamról, nem egyszerű napokon vagyok túl, a hét elején elég komoly mélypontra kerültem itt. Hétfőn kezdődtek a németórák, ami hétfőn 8:45-12:00-ig, kedden 8:45-14:15-ig tartó intervallumot jelent, s mellette hétfőn van még 2 szemináriumom, kedden is, szerdán is és csütörtökön is. Gondolkodom, hogy valamit elhagyok belőle egyébként, mert iszonyat sok és nagyon nehezen tudom utolérni magam. Pláne, hogy a legtöbb órára angolul kell olvasnunk és aztán németül beszélni róla, ami nagyon megterhelő és egy valóságos káosz van a fejemben. Azt érzem, hogy a németem is nemhogy jobb, de egyre rosszabb, mert az új szavak kiszorítják a régieket, vagy én nem is értem. Ráadásul, mint mindig nagyon türelmetlen vagyok magammal.... és elmondhatatlanul idegesít, hogy nem tudom minden gondolatomat kifejezni németül. Jövő héten lesz a referátum is, amit tartanom kell 4 másik lánnyal az egyik szemináriumon, s elég nehéz, izgulok miatta.

Ezen kívül két bulin voltam a héten, ahol sok új embert megismertem, meg a németkurzuson is vannak jófejek, annak örülök. Szerdán "Kiosk-túra" és Welcome Party volt, csütörtökön pedig a helyi kocsmába, az Efferinoba látogattam el!:) Egyre több már az ismerős arc, így talán én is egyre jobban fogom érezni magam.

Leszámítva persze, hogy a rendőrséggel még mindig levelezésben vagyok, s hogy az ösztöndíjamat még mindig nem utalták. Nagyon-nagyon stresszes ez a része, ráadásul a bevándorlási hivataltól is megkerestek, készen vannak ezek a németek, itt komolyan semmit nem lehet csinálni, és annyira rugalmatlanok mind az egyetemen, mind a többi szervezetnél, hogy amikor már ennél idegesebb nem lehetek, akkor már csak nevetek rajtuk. Még nem szoktam meg, hogy igen, Németországban élek, itt ez van.

Különben sok minden jár a fejemben, magamról a világról, a barátaimról otthon. Örülök, hogy sok mindenkivel tudom tartani a kapcsolatot, annak ellenére, hogy nagyon messze vagyunk egymástól. Kicsit kiesett az irányítás a kezemből, és minden nagyon gyorsan történik itt. Valahogy az az érzésem támadt, hogy ugyanúgy rendezem be itt az életem, mint ahogyan otthon, ha nem figyelek oda. Több emberben vélem felfedezni otthoni barátaim egyikét, biztosan mert itt minden és mindenki idegen, s így próbálom ismerőssé tenni, hogy könnyebb legyen. Változást reméltem ettől az úttól, de talán a változás pont attól változás, hogy nem lehet görcsösen akarni. Nagyon fontos a környezet, a közeg, ahol élünk, de igazából csak attól nem leszek más, hogy máshol vagyok. Kell egyfajta elköteleződés és komoly reflexió önmagunkra. Utóbbi bennem mindig is megvolt, csak a viselkedésemben nem jelent meg. S addig amíg ez így marad, körbeutazhatom a világot, akkor is ugyanazok a gondolatok és körök fognak lefutni bennem és ugyanúgy zsákutcába érkezem. Hát ez a szomorú és kemény igazság. Minden nap meg kell vívni a harcot önmagammal, hogy szabadságra leljek és kiszálljak a körhintából. Egy nagyon jó barátom írta a levelében, hogy ha úgy érzem, ugyanazokat a köröket futom, akkor tökéletes az idő és a hely itt, ahol csak átmenetileg vagyok, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amiket otthon nem mertem, nem tudtam, ami valami más, mint az eddigi tetteim/ nem tetteim a helyzet megváltoztatására. Ez fontos gondolat és igen hasznos, erre irányítom a figyelmem a továbbiakban: Hogy mi az, amit itt és most tényleg Tenni tudok!