ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent

"Kölle is e jeföhl",s valóban nem véletlen a rengeteg dal Kölnről, a saját nyelvjárás a Kölsch, s a sok- sok egyéb jelképe a városnak, Kölnben élni valóban egy érzés!

Itt mindig történik valami, Németország 4. legnagyobb városa, az egyik legliberálisabb, leghaladóbb nagyvárosa a tartománynak, ezzel együtt az országnak. Egy nagyon élhető és ugyanakkor pezsgő város. A legutóbbi két hétvégén az egész város az utcákon volt, annak ellenére, hogy természetesen végig esett az eső. Itt ha tervezel, azzal kell számolnod, hogy esni fog. Minden áldott nap elered az eső, s aztán nehezére esik abbahagynia.. Aztán hirtelen előbukkan pár percre a nap, s hamarosan kezdődik elölről. Ami biztos, hogy esernyőt mindig vigyél magaddal!

Köln jól ismert nyitottságáról és befogadásáról. Sok-sok külföldi tanul az egyetemen is, nemcsak Erasmusos hallgatók, s sok egyéb nemzetiségű ember él a városban. Ugyanúgy nyitottak a másságra, s évente megtartják a "Melegek felvonulását" is, ahol valódi karneváli hangulatban tüntetnek a másság elfogadásáért, s az egyenlő bánásmódért, ugyanolyan jogokért a házassághoz, a szabad szerelemhez, illetve a munkában, mindennapokban való diszknimináció ellen. Érdekes volt ezt a szabad, haladó szellemű rendezvényt testközelből átélni, s egy számomra új világot felfedezni!

A következő héten pedig Európa egyik legnagyobb tűzijátékát láthatták a kölniek, a Kölner Lichtert!! A Rajna partján gyülekeztünk már kora estétől kezdve, csillagszórókkal a kezünkben vártuk a sötétedést és a csodás első fények fellobbanását! Csodálatos volt a kivilágított Dómmal a háttérben, a kedvenc embereim társaságában a 29 perces tűzijátékot a város felett végignézni. Egyike a felejthetetlen élményeimnek az Erasmus alatt.

Az elmúlt időben egy barátomat is meglátogattam, ki szintén itt van Németországban, s nem is olyan messze Tőlem, méghozzá Hannoverben. Az út hozzá egy Minden nevű állomáson át vezetett. Mosolyognom kellett, hogy elutazhatok a Mindenbe Németországból.:)

Jó volt újra találkozni, s látni hol él, hol dolgozik..S a pozitív hatása sem múlt el, ugyanis mindig megnyugtatóan hat rám a közelsége:) Magától értetődő, ugyanakkor meglepő is, ha rég nem látott, hallott emberekkel találkozol, s ugyanúgy tudsz beszélgetni, minden sallang és felszínesség nélkül, mintha az eltelt idő nem telt volna el..:)

A hazafelé úton Köln felé életem egyik legromantikusabb, de legviccesebb, giccsesebb története esett meg velem!:) Kétszer kellett átszállnom az út során,s az egyik állomáson röviden várakozni. Közben észrevettem ám, hogy 2 fiú mintha engem figyelne, ami akkor vált egyértelművé, mikor a vonaton megkerestek és le is ültek mögém. Hogy miért? Az akkor derült ki, amikor egyikőjük leszállt. Megkopogtatta a vállam, elnézést kért és átnyújtott egy cetlit, mondván, hogy ez a táskámból esett ki. Értetlenkedve átvettem, s kinyitottam. A telefonszáma és neve állt rajta!!

Kedves Kevin! Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza!:)

Meglehetősen hosszú ideje hanyagolom, hogy írjak róla, mik történnek velem, s milyen utakra tévedek. Egyfelől lehet ez azért, mert tényleg igazán "beéltem" ide magam, s megéltem, átéltem sok mindent. Valóban, ahogy telt az idő, egyre kevesebb alkalmam volt egyedül lenni, mindig volt mit tenni. Sok jó, sok nehéz dolog is történt, s érdekes most, pár hónap távlatából visszanézni. Két hét múlva ilyenkor már otthon leszek. Nehéz felfogni, hogy elrepült az időm itt. Tudom, hogy hazautazom, de valahogy mégis idegen az érzés, a gondolat, hogy ide nem jövök már vissza.. Nem látogatóba megyek haza, hanem folytatni az életem, s ezt az epizódot lezárni.

Ha arra gondolok, mi az, ami az elmúlt pár hónapban a legfontosabb tanulság volt, az talán az, hogy amíg útközben vagy, nem látod, milyen utat jársz be, s ha visszanézel, tudod csak eldönteni, jó irányt vettél-e. Az embernek szüksége van időnként arra, hogy megálljon, s elgondolkodjon, mi is az, ami mögötte van, s mi is az amit elért, vagy el szeretne érni. Most visszanézve, minden nehézség és konkrétum megnevezése nélkül tudom, hogy megérte. Ezzel az úttal, amit itt bejártam, csak gazdagodtam.

Érdekes megélni, hogy találkozol emberekkel, akiknek egy mosolya, egy mondata, mennyire megragad benned, s hat rád, s sosem felejted, s ezzel máris megváltoztatta az életed. Nem kell, hogy barát, hogy közel álló legyen...

Átéltem azt, amit a blog mottójává választottam, figyeltem, nyitott voltam, s úgy tekintettem a környezetemben lévőkre, akik mind tanítani tudnak nekem valamit. A legtöbbet egy lánytól tanultam itt, aki a legközelebb került hozzám. Fiatalabb, mint én, józansága, kemény, határozott realitása mégis a legmélyebben eltalált. Gondolatait magammal viszem: "Netti, nézd, inkább utáljanak azért, amit vagy, mint szeressenek azért, ami nem vagy!"; "Ha valaki elesik, az az ő problémája, a feladata, hogy felálljon. Ha nem próbálja meg, ottmarad. Ha valaki ezerszer megpróbálta, és nem sikerül neki, akkor segítek, de ha ő maga nem próbálja meg, akkor senki nem tud segíteni." Ez az utóbbi mondat az, amit pszichológusként magam is megtapasztaltam, s felismertem. Az életben a legfontosabb tények egyike, véleményem szerint.

Egy másik, számomra kedves emberrel való beszélgetés óta igyekszem azt sem elfelejteni: "Ha nem találod azt, amit keresel, akkor valamit rosszul csinálsz. Én tudom, hogy amire szükségem van az életben, az ott van valahol a világban számomra!"

Mindegy, hogy az Erasmus-életem nem úgy alakult, ahogy korábban képzeltem. Itt sem teljes a szabadság, itt is megtörténnek rossz dolgok, nem felhőtlen. S talán még nehezebb itt, mert idegen, váratlan, s egyedül vagy. S sokszor gondoltam, hogy ez nem fair, hogy ennyi negatívumot kell itt megélnem. De hogy a lakótársam mondatát se feledjem: "Az embernek mindent meg kell élnie, s nem csak az Erasmus alatt, hanem mindig. S aztán minden csak egy emlék marad." Ebből áll össze a mi saját, egyedi életünk...

Ebben a blogban elsősorban az utakról írok, amiket bejártam, amiket megtettem, amik zsákutcába juttattak vagy amik még előttem kanyaroknak. Most itt vagyok Kölnben, már több, mint egy hónapja, s múlt héten hazalátogattam. Haza.... vajon mi is az? Egy olyan hely, ami ismerős, ahol elfogadnak, befogadnak és szeretnek, ahol bármit szabad. Ahol mindenki ért, ahová visszavárnak, ahol vannak olyan apróságok, szokások vagy tárgyak, ételek, vagy szólások, ami sehol máshol! Innen nézve haza nekem az ország, Budapest, és a szülőfalum is. 

Csütörtökön indultam, s csodák csodájára minden klappolt, némi izgalom volt bennem végig, vajon jó vonaton ülök-e, megtalálom-e a buszt a reptérre, de ahogy Katinka mondaná, csak mentem a szívem után!:) No, meg mikor leszálltam, hallottam egy magyar szót az előttem haladóktól ("bazdmeg!"), úgyhogy tudtam, hogy jó az irány.:D A reptéren is egy magyar párral beszélgettem, akik nagyon kedvesek voltak, s kiderült, hogy szintén Borsod megyéből származnak, s az egyetlen emberrel, akit az ő városukból ismerek, egy utcában laknak. ..A világ nem túl nagy, és mindenhol vannak magyarok:)..

A repülés nagyon jó volt, s mikor megpillantottam fentről a Dunát már hevesebben kezdet verni a szívem, s tudtam, hogy odalent Jutka vár!! A találkozás olyan volt, mint az Igazából szerelem kezdő jelenetében, amin szinte mindig sírok!:)

Odafent még egy meteorológiai kérdéssel is szembe kerültem, ugyanis miközben betűzött a nap a felhők felet, a repülőgép kis ablakai jégvirágosak voltak kívülről. Vajon hány fok lehetett a magasban?

Örömmel konstatáltam, hogy Budapesten 30 fok lehet árnyékban, úgyhogy harisnya gyorsan le, s ebédelni mentünk. Majd Jutkánál gyorsan lezuhanyoztam. Rájöttem, hogy a top10 élet apró örömei között nálam ott van a nyári melegben zuhanyzás utáni felfrissülés!:) Innen konzultálni mentem az egyetemre, s útközben sok rég nem látott ismerőssel futottam össze, s meglepett arcok és tanácstalan tekintetek fogadtak, vajon tényleg engem látnak -e!

S a nap fénypontja az esti összeülés a barátokkal. Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy újra találkozunk, s Budapest gyönyörű képeit, az ismerős útvonalakat követjük:) Olyan volt, mintha el sem mentem volna, és külön örültem olyan embereknek, akik az utóbbi időben távolabb kerültek, mégis eljöttek velem találkozni. Másnap pedig a mindig hosszúnak tűnő Budapest-Miskolc vonatút várt rám, s otthon a ballagási előkészületek. De hoopá! Hol van a diákigazolványom?? Ja, hogy otthon hagytam?? 

Szombaton ballagott a hugom. Érdekes érzés, lezárult egy újabb korszak mindannyiunk életében.Együtt ünnepelt az egész család, jó, hogy mindannyian ott voltunk, s fájt volna a szívem, ha kimaradok ebből. Büszke voltam a húgomra. Persze előhozta az én ballagásom emlékeit, rég volt már, itt az ideje az 5 éves érettségi találkozónak!;) 

Kedd reggel utaztam vissza, már magabiztosan becsekkoltam, "zsebekben nincs semmi, ja a cicanadrágon nincs is zseb, mehet, kisasszony!", s már szálltunk is fel. Integettem még a Dunának, a Balatonnak, s pillanatok alatt az Alpok felett repültünk, s Dortmundban ismét a hűvös, szeles időjárás fogadott. Remélem azért lesz itt is nyár...Nehezen viselem ezt. Vagyok annyira extrovertált, hogy a külső időjárási tényezők meghatározzák a kedvem, s ha nevet a nap, én is vidámabb vagyok. Nem beszélve a kedvenc "picsanadrágjaimról", amik ott toporognak a szekrényben!

Mikor megpillantottam a kölni dóm tornyait, megint teljes extázisba jöttem, s hazafelé sétálva ismét úgy éreztem, hogy már itt is otthon vagyok. Örülök, hogy újra itt lehetek! 

Kritikus pontra jutottam az elmúlt napokban. Gondoltam rá, hogy intek egy sziát, megfogom a motyómat és hazamegyek.

De feladni mindenki fel tudja, az a legkönnyebb. Megküzdeni, és eredményesen megküzdeni nem egyszerű. Mióta itt vagyok gyakorlatilag semmi sem sikerült. Mindig volt valami akadály, kezdve onnan, hogy rosszul adminisztráltak, s senki nem segített elintézni, azon át, hogy nem tudtam a nyelvkurzusra jelentkezni, hogy nem küldtek még mindig ösztöndíjat, addig, hogy baleset történt velem, és büntetést kell fizetnem, s minden egyszerre az elején. Tegnap azon is teljesen befeszültem, hogy annak ellenére, hogy befizettem a szemeszterhozzájárulást, nem kaptam meg a tartományban használható bérletemet, amivel ingyen tudnék utazni csütörtökön Dortmundba a reptérre. Szóval itt tetőzött a tűrőképességem. Nehezíti persze a túlélést itt, hogy nem vesz körül egy támogató közeg, sőt nap mint nap frusztrált vagyok. Nehéz, mert idegen helyen vagyok, nem is értek mindent, s a legtöbb dolgot félreértem, egy kósza fintort azonnal negatívan interpretálok, ahelyett hogy esetlegesen legyintenék rá. 

Viszont ma hatékony voltam és sok dolgot elintéztem a halállistámon nem sok dolog áll már. Csupán a bevándorlási hivatal, rendőrség, szakdolgozati témabejelentő, lakbér!

Kicsit elbillent a mérlegem, sok - sok nehéz kő volt /van a hátizsákomban, s a pozitív élmények, mint a tavasszal mindenhol szállongó gyermekláncfű fehér pihéi, tűnnek el. Vannak pedig! Múlt kedden például az egyik bulin különleges élményben volt részem, s a múltszázadban érezhettem magam. Ott volt egy idős bácsi, lehet vagy 70 éves a buliban (???) és azoknak a lányoknak, akik szimpatikusak voltak neki, adott egy rózsát. Mi is kaptunk, s ez után máris egy közös élményünk volt egy olasz lánnyal, aki nagyon jófej és azonnal megkedveltem. Együtt mentünk csütörtökön a helyi kocsmába is, másnap Attila búcsúbuliját ültünk, és szombaton közösen kirándultunk Bonnba, ahol a "Haus der Geschichte" múzeumában jártunk. Aznap végre itt is kisütött a nap, amivel párhuzamosan a kedvem is javulni kezdett. Hihetetlen exrovertált vagyok! Ha nevet a nap, nevetek én is. Szombat este másik két nagyon szuper lánnyal grilleztünk együtt, egyikük horvát, a másik lány pedig Burgáriából jött. Ők itt most a legkedvesebb új ismerősök.:)

Nem mellesleg megtudtam, hogy finnül a netti csinosat jelent. Azt hiszem erre mondja a latin, hogy: Nomen est omen.:)

S ha a címben szereplő kövekre gondolok, amik az utamba kerültek, akkor igyekszem nem akadályként tekinteni rájuk, hanem átkeretezve, s szép szimbólummal élve, építőkövekként felhasználni, valami újat építeni, valami új csinosat!

Auch aus Steinen, die in den Weg gelegt werden, kann man Schönes bauen.
Johann Wolfgang von Goethe

Kölnben eltöltött napok száma: 31

Német lakcím: 1

Német bankkártya: 1

Bicikli: 1

Közúti baleset: 1

Levél a bevándorlási hivataltól: 1

Lakótársak száma: 3

Elvesztett/tönkrement tárgyak: 2

Bulik: 6

Táncórák: 2

Kedves új ismerősök (nemzet): 15

Felvett tantárgyak száma: 4

Németkurzus: 2

Átutalt ösztöndíj: 0

Napfény: 20%

Csapadék (mm): százcsillió

Elfogyasztott Kölsch-ök: megszámlálhatatlan

Otthoni barátok, szeretett személyek hiánya: mértéktelen -> Repülőjegy haza: 1

Már kb. egy hete nem írtam magamról, nem egyszerű napokon vagyok túl, a hét elején elég komoly mélypontra kerültem itt. Hétfőn kezdődtek a németórák, ami hétfőn 8:45-12:00-ig, kedden 8:45-14:15-ig tartó intervallumot jelent, s mellette hétfőn van még 2 szemináriumom, kedden is, szerdán is és csütörtökön is. Gondolkodom, hogy valamit elhagyok belőle egyébként, mert iszonyat sok és nagyon nehezen tudom utolérni magam. Pláne, hogy a legtöbb órára angolul kell olvasnunk és aztán németül beszélni róla, ami nagyon megterhelő és egy valóságos káosz van a fejemben. Azt érzem, hogy a németem is nemhogy jobb, de egyre rosszabb, mert az új szavak kiszorítják a régieket, vagy én nem is értem. Ráadásul, mint mindig nagyon türelmetlen vagyok magammal.... és elmondhatatlanul idegesít, hogy nem tudom minden gondolatomat kifejezni németül. Jövő héten lesz a referátum is, amit tartanom kell 4 másik lánnyal az egyik szemináriumon, s elég nehéz, izgulok miatta.

Ezen kívül két bulin voltam a héten, ahol sok új embert megismertem, meg a németkurzuson is vannak jófejek, annak örülök. Szerdán "Kiosk-túra" és Welcome Party volt, csütörtökön pedig a helyi kocsmába, az Efferinoba látogattam el!:) Egyre több már az ismerős arc, így talán én is egyre jobban fogom érezni magam.

Leszámítva persze, hogy a rendőrséggel még mindig levelezésben vagyok, s hogy az ösztöndíjamat még mindig nem utalták. Nagyon-nagyon stresszes ez a része, ráadásul a bevándorlási hivataltól is megkerestek, készen vannak ezek a németek, itt komolyan semmit nem lehet csinálni, és annyira rugalmatlanok mind az egyetemen, mind a többi szervezetnél, hogy amikor már ennél idegesebb nem lehetek, akkor már csak nevetek rajtuk. Még nem szoktam meg, hogy igen, Németországban élek, itt ez van.

Különben sok minden jár a fejemben, magamról a világról, a barátaimról otthon. Örülök, hogy sok mindenkivel tudom tartani a kapcsolatot, annak ellenére, hogy nagyon messze vagyunk egymástól. Kicsit kiesett az irányítás a kezemből, és minden nagyon gyorsan történik itt. Valahogy az az érzésem támadt, hogy ugyanúgy rendezem be itt az életem, mint ahogyan otthon, ha nem figyelek oda. Több emberben vélem felfedezni otthoni barátaim egyikét, biztosan mert itt minden és mindenki idegen, s így próbálom ismerőssé tenni, hogy könnyebb legyen. Változást reméltem ettől az úttól, de talán a változás pont attól változás, hogy nem lehet görcsösen akarni. Nagyon fontos a környezet, a közeg, ahol élünk, de igazából csak attól nem leszek más, hogy máshol vagyok. Kell egyfajta elköteleződés és komoly reflexió önmagunkra. Utóbbi bennem mindig is megvolt, csak a viselkedésemben nem jelent meg. S addig amíg ez így marad, körbeutazhatom a világot, akkor is ugyanazok a gondolatok és körök fognak lefutni bennem és ugyanúgy zsákutcába érkezem. Hát ez a szomorú és kemény igazság. Minden nap meg kell vívni a harcot önmagammal, hogy szabadságra leljek és kiszálljak a körhintából. Egy nagyon jó barátom írta a levelében, hogy ha úgy érzem, ugyanazokat a köröket futom, akkor tökéletes az idő és a hely itt, ahol csak átmenetileg vagyok, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amiket otthon nem mertem, nem tudtam, ami valami más, mint az eddigi tetteim/ nem tetteim a helyzet megváltoztatására. Ez fontos gondolat és igen hasznos, erre irányítom a figyelmem a továbbiakban: Hogy mi az, amit itt és most tényleg Tenni tudok!

Ma nincs is sok kedvem írni, eléggé rámtört a magány. Furcsa, hogy nincs itt olyan ember, aki szeret igazán. Lételemem pedig ez. Van kedvem pörögni, eljárni, bulizni, utazni, nézelődni, de nincs hozzá igazán társaságom sajnos. Nem az van, hogy bárkit felhívok és lesz rám ideje, nos sajnos ez most még nincs így, talán idővel alakulnak ilyen kapcsolatok is.

Talán ez maga a változás, amit reméltem. Hogy elviselem a távolságot, az egyedüllétet, a szeretetlen napokat. S ezáltal jobban, még jobban értékelem azokat a már meglévő fontos kapcsolataimat, ahol a kölcsönös elfogadás és szeretet már megvan. S remélem, hogy meg is lesz..

Tudtam, hogy nem lesz mindig egyszerű a távolság, s idáig elég sok megpróbáltatás adódott már itt. De ahogy a fentebb linkelt úriember mondja, "az út hátralévő részén is menni kell, tarts ki, minden elmúlik!"

A tegnapi napom is elég rohanós volt. Reggel Mirával, a mentorommal találkoztam, elmentünk bankszámlát nyitni. Nagyon aranyos volt, bízott bennem, hogy egyedül is menni fog, s végül is saját magam mondtam el, mit szeretnénk, de benn ült velem, hátha valamit nem értek. Meg aztán mindent megmutatott, hogy működik ennél a banknál! Utána még kicsit sétáltunk és beszélgettünk, nagyon jófej lány, s vannak közös témáink, mivel ő nemrég, januárban jött haza Erasmusról, Budapestről!:) Utána Esztivel és még egy magyar lánnyal, Virággal ebédeltünk, ő szeptember óta van itt Erasmussal szintén az ELTÉ-ről a barátjával, s tervei szerint itt is akar maradni Kölnben! 

Ezután órám volt, Diagnosztika az egyetemen. Egy 68 éves, nyugdíjas bácsi tartja, ennel megfelelően elég komótosan, lassan beszél, kiválóan értettem mindent:DD Már ott is van egy lány, aki nagyon kedves és igyekezett segíteni nekem. A Rorschah tesztet is fogjuk tanulni, hát alig hittem el, mikor mondta, mert nálunk ezért egymást tapossák szinte, s nem is veheti fel akárki. Szóval nagyon élvezem a sulit, meg hogy németül hallom azokat a dolgokat amiket már tudok, nyilván mivel ismerem a szakterületet ezért könnyebben meg is értem a szavakat, és tudok következtetni is mire gondolnak. Plusz, van módom arra, hogy összehasonlítsam, van-e bármi különbség abban, hogy mit tanulnak, hogyan tanulnak, hogyan tanítanak, mit emelnek ki.

Utána a német kurzusra jelentkeztem. Hétfőn és kedden lesz heti 8 óra, én a négyes (ötös a legjobb) csoportba kerültem a teszt alapján! Meg ezen kívül még 3 óra Kiejtési gyakorlatra fogok járni, az is kedden lesz. 

Emiatt különben lemaradtam az egyik órámról, mert órák hosszat kellett várni a soromra, az összes Erasmusos ott volt - persze a görögjeim is:D -, de a tanár nagyon-nagyon vagány, múlt héten kihívott magához cigizni:D, úgyhogy nagyon kedvesen válaszolt a levelemre, s nem volt belőle gond. Herculessel aztán hazajöttünk, száguld az a bicó, mint egy görög Isten! :P Aztán elmentem egy Zumbaórára. Óriási volt!! Az egyetem tornatermében volt, kb. 80 ember egy helyen,  csak lányok és 3 srác(?)! Mondanom sem kell, hogy túlzsúfolt, meleg és oxigénnélküli volt az egész, de nagyon vidám és felszabadító! (Kicsit mint a Vidám Vasárnap egy Szaunában..) De mivel ingyenes! ezért, nyilván sokan eljönnek. Ott volt az egyik luxemburgi barátnőm is, véletlenül találkoztunk, de hazafelé legalább egy darabon együtt jöttünk és beszélgettünk.:)

Hosszú nap volt a tegnapi, nagyon el is fáradtam, meg nyomaszt a sok tennivaló, alig tudom észben tartani, mik kellenek, tantárgyakhoz, ösztöndíjhoz, szerződéshosszabbítás, cikkek olvasása és hasonlók. Blog helyett írom is inkább az emaileket!;)

Kedd este részt vettünk a Nemzetközi Vacsorán. Mi is készültünk tipikus magyar ételekkel! Miközben azon gondolkodtam, mit is kellene/lehetne csinálni kissé honvágyam támadt, mert imádom a tipikus hazai dolgokat!:) Végül a székelykáposzta, lecsó és gulyás helyett, túróscsuszát szalonnakockákkal és zsíros kenyeret lilahagymával és paprikával vittünk!:D

Ezen kívül rengeteg kaja volt még ott, mi szem-szájnak ingere, sós is és édes is! Természetesen mindent! végigkóstoltam, minek köszönhetően alig bírtam hazagurulni!:D Az egész olyan volt, mint egy sáskajárás! Az elején még mindenki csak nézelődött, s mikor elhangzott, hogy most indulhat a vadászat, az emberek egymáson keresztül-át-össze-vissza gyűjtötték be a jobbnál jobb és izgalmasabb falatokat a tányérjukra. S az este végére már csak a morzsákat csipegethettük fel!:D

Ezután a görög barátainkkal még folytattuk az estét, s megtanultam pár szót görögül! Meg - már nem is emlékszem pontosan, hogy került szóba, de - Adrival énekeltük a Nika se peri meno-t, mire az egyik görög meredten ránkbámult, hogy ti tudtok görögül??? (Gondolom megijedt, hogy amit eddig mondtak rólunk, lehet megértettük!:D) Nos, mi sem tudtuk, hogy tudunk görögül, de ez a mondat nem jelent más, mint: Várok rád az éjszaka!:D

Ma az a hatalmas poén villant át az agyamon, hogy ha már nem fog senki meglocsolni, mégis jó helyen vagyok ahhoz, hogy néhány csepp kölni vizet kapjak:). Erről az időjárás is gondoskodott, mivel egész nap esett az eső, szinte megállás nélkül. Engem Köln becsapott! Mikor megérkeztem, csodálatos idő volt, erre most nem tudok elegendő ruhát magamra venni, hogy ne fázzak...:( Hihetetlen, hogy még csak két hete vagyok itt, már olyan réginek tűnik az utazás. Hiányoztok sokan, akik olvastok, de május elején teszek egy villámlátogatást, remélem, hogy Budapesten is tudok majd egy kis időt tölteni.

Ma más nem nagyon történt velem, éppen az időjárás miatt, többnyire olvasgattam és tévéztem, közben pedig az ismeretlen szavakat jegyzeteltem. Minden nap tanulok valamit! Holnap kiderül az is, hogy a múlt keddi teszt alapján melyik csoportba kerülök a német kurzuson, milyen szinten vagyok jelenleg. Elég sok, 8 óra lesz hetente, izgatottan várom, remélem hasznos lesz!

Ez a mondat a tegnap este folyamán kismilliószor elhangzott! :D Az egyik török srác sajnos nem ismerte ezt a szót, ezért a többiek az összes adandó alkalommal elmondták ez a mondatot, s a végére egyre több szituációt találtunk, ahová passzolhat:D Illik az én mai napi hangulatomra is, amikor is tényleg nagyon nagy kár, hogy a családom nélkül, az otthoni szokások nélkül "ünneplem" a Húsvétot, egyedül.. Azt hiszem a mohamedán lakótársam, s az újdonsült török ismerőseim sem túl lelkesek Krisztus feltámadása miatt.:D El is hangzott a következő beszélgetés: 

-H: Hétvégén megyek haza a családddal ünnepelni a húsvétot. Mohamed (muszlim), ugye nálatok nincs Jézus?
-M: Niiincs, nincs, nálunk Mohamed próféta van csak, neki is csak a születését meg a halálát ünnepeljük csak, nincs olyan, hogy visszajön még egyszer:DDDD

Szóval, vettem pár tipikus húsvéti kaját a boltban, kis sonkát, kolbit, kalácsot, meg tojást, meg elmentem ismét szentmisére a Dómba, hogy közelebb hozzam az ünnepi hangulatot. Délelőtt, mikor felébredtem egész egyszerűen ragyogó idő volt, s arra gondoltam, valóban nem is lehet más Krisztus feltámadásának napján!:) Holnap meg szerintem megkérek valakit, hogy ha lehet borítson rám egy kancsó vizet, el ne hervadozzak!:P:D

A kis "húsvéti ebédem" után, biciklizni mentem, egészen a Rajna-partig, oda-vissza kb. 20 km-t tekertem, nagyon szép idő volt, s szép parkokat, tavakat találtam útközben!!:)

Este pedig az ukrán barátnőmmel, Katyaval találkoztam, beszélgettünk, meg kirakóztunk, tegnap vett a bonni bolhapiacon egy 1000 darabos puzzlet!:D Nem is tudom honnan tudta, hogy élek-halok a kirakókért!:D

Végre egy közös Erasmusos partink volt tegnap! A hivatalos szemeszternyitó, Welcome Party! Már nagyon izgatottam vártam, de sajnos a 2 magyar lány, akikkel itt tartom a kapcsolatot, lemondták az estét, mert nem érezték jól magukat. Én egész nap szinte egyedül voltam, s kezdett rámtörni a depressziós hangulat az elmúlt két hét megpróbáltatásai miatt, s amiatt, hogy most is és az ünnepek alatt is egyedül leszek, és kimaradok a családi ünneplésből. Ezért éreztem, hogy semmiképpen nem hagyhatom ki ezt a bulit, ki kell mozdulnom. Ráadásul a lakótársam is nagyon felidegesített, az az érzésem, hogy a lányzó nem kedvel, például mikor be akart mutatni a vendégének, sajnos nem tudta a nevemet. Úgyhogy nem lopta be magát a szívembe ezidáig. Szóval egy tízes skálán mínusz 2-es hangulatban meglátogattam Esztert, s kiderült, hogy az ő lakótársa, a spanyol Fran is készül a buliba, így nagy-nagy örömmel csatlakoztam hozzá és török barátaihoz. Akik szuper kedvesek voltak velem.:) Nagyon jó hangulatban érkeztünk meg és az egész este remekül telt. Ez az ún. Match Party volt, nagyon ötletes módon a bejáratnál minden lány és minden fiú kapott egy cetlit, s az este folyamán az volt a cél, hogy megtaláld a párodat! Ez igazán nagy segítség, véleményem szerint, ha ismerkedni szeretnél, s holmi szar csajozós szöveget sem kell kitalálni, elég megkérdezni, hogy mi van a cetlidre írva, főleg ha nem tudsz olvasni.:P

Nos, az én szavam igazán nagy poén volt, ugyanis nem más voltam, mint : Barbie! S egész éjjel az én Kenemet kerestem!:P

Ami hihetetlen, hogy meg is találtam, pontosabban szólva ő bukkant rám!:D Pedig, kb. 300 ember volt a túlzsúfolt teremben. Ajándékba, amiért megtaláltuk egymást, kaptunk Kennel egy eperízű shotot, valami turmix lehetett.:) Ennél jobban örültem viszont, hogy sok új kedves embert ismertem meg! A ruhatárnál állva néhány magyar szó is megütötte a fülemet, és 3 SOTE-s orvostanhallgató állt mellettem, egyikük pontosan itt is lakik, ahol én, Efferenben. Mindig öröm, ilyen ismerősökre bukkani, bár gyakran nem csak magyarok szájából hallok magar szót!!, néhányan tudnak egy két dolgot magyarul mondani, nagyon sok magyar tanul itt Erasmussal Kölnben minden évben!! Például átéltem azt, hogy egy török srác koccintáskor közölte velem, hogy egészségedre!:) Plusz sorolta, hogy milyen közös szavaik vannak a törököknek és magyaroknak. Én meg beszóltam, hogy csakis azért, mert túl sok időt töltöttek a hazánkban annak idején.!:P De megtudtam azt is, hogy Istambulban 6 millióval több ember él, mint egész Magyarországon összesen.!:D

Egyébként sok mindent megtapasztalok itt, gyakran "előjön" belőlem a pszichológus megfigyelő.:) Az első számú tanulság, hogy a nyelvtudásnál sokkal fontosabb az emberismeret, s vannak dolgok, amik univerzálisak, nem számít, hogy hány határt léptünk át!

Plusz, ami nagyon furcsa és érdekes, hogy elsőként a nemzetiség, ami számít. Nem az, hogy hogy hívnak, hány éves vagy, mit tanulsz, vagy mi a kedvenc sportod, hanem, hogy honnan jöttél. S bennem is aktivizálódik egyre jobban a nemzettudat, azt hiszem otthon nem vágtam volna senki fejéhez, hogy miért töltött ennyi időt a Hazámban!:D Néha már tartok tőle, hogy felcsendül a Bánk bán a hátam mögött!:D

A tegnapi este mérlege mégis inkább csak egálban van, ugyanis a sok új élmény és jó buli ellenére szomorúsággal tölt el, hogy az 5 éve viselt, hőn szeretett hermanos gyűrűmet- amit a gimis osztályommal csináltattunk-sajnos elveszítettem!:( Korábban is tapasztaltam, hogy nem érdemes ragaszkodni tárgyakhoz, de ez sok mindent szimbolizált a számomra. Talán előgurul valahonnan!:)

Ma végre a sűrű és hektikus napok után kicsit nyugodtabb, vidámabb időt tölthettem el Bonnban. Bonn tőlünk kb. 45 percnyi távolságra van, közel és könnyen elérhető, átszállás nélkül az U-Bahnnal. Délelőtt indultunk el Adrival, s estefelé értünk vissza. Szép napos időnk volt, úgyhogy sétálgattunk, kényelmesen megebédeltünk, és a legtöbb látnivalót megnéztük, bejártuk a várost. A legjobban a Bonni Egyetem Botanikus Kertje tetszett nekem, ami a Poppelsdorf Kastély kertjében található. Nagyon szép virágok, pálmaház, kaktuszház és még HÚSEVŐ növények is voltak ott. Na hát a húsevőktől kiakadtam, micsoda mutáns faja ez az evolúciónak (hagy ne hasonlítsam egyes férfiakhoz:P)!!!

Láttunk Beethoven szülőházát, a bonni Münstert, sétáltunk a gyönyörű Rajna-promenádon. Az egyetem óriási ott és valami gyönyörű az épülete, hát belegondoltam, hogy az egykori Kazy és e között ég és föld a távolság:D

Ami még nagyon izgalmas volt, hogy séta közben egy ún. nyitott könyvtárra bukkantunk! Ahonnan nyugodtan elhozhatsz könyveket, s akár egy egészen másikat is visszavihetsz, betehetsz oda, ha neked már nem kell. S mit ad Isten, találtam egy 1968-as könyvet Budapestről!!!!!:)Tele van szebbnél szebb képekkel és hiányozik az a látvány és a város! :( Meg egy nagyon hasznos pszichológiai irányzatról is hoztam el egy könyvet!:)

Úgy tűnik az egyetemi adminisztrációs hibát sikerült helyretennem, köszönöm nekik, hogy harcossá tettek. Úgy érzem már magam, mint egy gumimaci: "Télen és nyárban a hóban és sárban, hős maci bátran a jó ügyhöz áll....bárhogy bömböl, tombol, zúg a víz, bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a mackónép.":D

Tegnap voltam is órán, elvállaltam egy referátumot 3 német lánnyal már április végére!!!! A negatív életesemények kezelése címmel, mely kimondottan testhezálló a keddi biciklibalesetem és feljelentésem után..:D Izgalmas lesz egy angol cikket magyarul megérteni, majd németül előadni. Még szerencse, hogy nem ma kezdtem:D

Ja, és az itteni e-lerningen minden, az órához tartozó szakirodalom már az első héttől kezdve elérhető, nos javasolnám ezt az összes ELTE-s tanárnak is, mert akkor talán nagyobb eséllyel tanulmányoznánk mi is őket! Élvezem különben, hogy németül kell tanulnom, szinte mindent értettem az előadás alatt is, igazán bátorító érzés!:D Bár ami igaz, az igaz, a török rendőr is megmondta, hogy jól beszélek németül, még sokkos állapotban is:D Az én balesetem után 2 nappal különben megint kihívtuk a rendőrséget, mert valaki lefújta poroltóval az erkélyünket, meg a lakótársam szobáját. Rejtélyek tárháza ez....

DE azt hiszem az első két hét alatt az összes szörnyűséget megéltem itt, kezdve onnan, hogy nem volt hol laknom, odáig, hogy a tárgyakat sem tudtam felvenni, hogy úgy volt, hogy akkor nem is kapom meg az ösztöndíjat és akkor nem fogadják el otthon az itteni jegyeimet, a baleseten át a nyelvi-, kommunikációs - és beilleszkedési problémákig. Úgyhogy köszi, de mostmár kérem, amiért jöttem, a felhőtlen szórakozást, fejlődést, látnivalókat és élményeket!;)

"Netti vagyok, Magyarországról, és nagyon veszélyes!"

Német egyetem

Német lakcím

Közúti baleset, német feljelentés....!

Német sör

Német foci

Német lakótárs!

Gyanítom előbb - utóbb megkapom az állampolgárságot.

A történtekről bővebb tájékoztatás levélben, emailben, személyesen vagy telefonon.

Eddigi ittlétem legnehezebb napján vagyok túl. Reggel beköltöztem az új szobámba, a várakozás közben egy ukrán lánnyal és pár görög ismerőssel találkoztam. Aztán rohantam is az egyetemre. Mikor beértem a titkárságra, hogy jelentkezzek a németkurzusra személyesen is, közölték, hogy mivel nem előjelentkeztem, ezért nem írhatom meg a tesztet holnap, nincs már több hely és jöjjek vissza húsvét után érdeklődni. Hát mondanom sem kell, hogy irtó dühös lettem, ugyanis, mikor elküldtem januárban a jelentkezési lapot, akkor megjelöltem, hogy szeretnék német kurzusra járni, és nem fért a fejembe, hogy hogy lehetnek ilyen merevek, hogy egy teszt megírására nem tudnak egy helyet biztosítani. Ezek után rohannom kellett tovább, egy másik titkárságra, érdeklődni, miért vagyok BA-sként beírva MA helyett. Persze miután hosszan kivártam a soromat, közölték, hogy sajnos nem tudnak ebben segítségemre lenni és menjek a Nemzetközi Irodába, ami mire odaértem természetesen bezárt. Nos ez volt az a pontja a napomnak, amikor mondtam, hogy jó, köszi, szép kirándulás volt ez az egy hét, de most fogom magam és hazamegyek. Hihetetlen, hogy egy ilyen hiba, hogy én MA-s vagyok, most derül ki. És én hónapokig leveleztem a koordinátorokkal erről, és senki nem értette mi a problémám, sőt ezek szerint az ELTE-s koordinátor sem küldte el a tantárgyi kérelmemet, mert akkor valószínűleg feltűnt volna, hogy a kiválasztott tantárgyakat nem tudom fölvenni.

Ezután jött a közös Erasmusos óránk: International perspectives. Egyáltalán semmi kedvem nem volt hozzá, ráadásul még nagyon nehezen megy a német. Hiába értek meg szinte mindent, vagy egyre több mindent, beszélni még mindig nagyon megerőltető. Óra után mondtam Esztinek, hogy visszamegyek vele, és megmutatom, hol tud a németkurzusra jelentkezni. Mig várakoztam, megkérdeztem azt a nőt, akinél délelőtt is voltam, hogy akkor kapok-e és mennyi pontot a németkurzusért, ha csak így később tudok tesztet írni és csatlakozni. Erre mondta, hogy mivel lassan bezár az irodájuk és kb. 20-an nem jöttek el, azok közül, akik előjelentkeztek, így megírhatom holnap reggel NYOLCKOR! Na, hát ha valamit tudok is németül, biztos nem ilyen hajnali órában hozom majd a legjobb formámat, de hátha! Úgyhogy nagyon nagyon megörültem, hogy legalább ez megoldódott. Aztán igyekeztem vissza az egyik kiválasztott órámra - különben naponta kilométereket gyaloglok itt..- útközben megláttam egy plakátárust, és vásároltam egy régóta hőnáhított poszter!!! Audrey Hepburn van rajta, a Breakfast at Tiffany's kezdő jelenetében. ár ki is tettem a falamra itt a szobámban, pláne, hogy teljesen csupasz volt itt minden. Az estém azzal telt, hogy kipakoltam, elrendeztem a legtöbb dolgot. Azt hiszem nem lesz mindig pénzem valamit venni, ha szar a kedvem, de ez most segített kicsit.:)

Délután futólag találkoztam az egyik lakótársammal, aki épp indulófélben volt, de megmutatta, ki melyik szobában lakik. Irina, a szerb lány, akivel már találkoztál. (Ó, gondoltam magamban igen múlt kedden, mikor az az őrült Max éjjel becsöngetett ide, hogy bemutatkozhassak, éjfélkor közöltük a csajjal, hogy ááá hello pártíííí, mire ő á hello, morgen habe ich eine Klasur.....oops:/) Ezek szerint beszámolt róla a többieknek, hogy érkezni fogok.:D Szóval Irinán és ezen a német srácon kívül, még egy arab fiú, természetesen Mohamaed lakik velem. Este kiültem hozzájuk beszélgetni, a lány megmutatott mindent, mi hogy megy itt náluk. Nagyon vidám kis társaság, bár nekem mivel nem olyan jó a németem, nehéz volt bekapcsolódni a társalgásba. Remélem minden nap jobb lesz. Most még nagyon nehéz.

Ma, Virágvasárnap elmentem a Dómba szentmisére! Hétköznapokon szerintem csak a Dómon belüli kis kápolnában tartják a misét, de ma nagy szertartás volt és két pap állt a bejáratnál, s a turisták most nem nézelődhettek, nem fényképezhettek. Kicsit vártam, mikor megérkeztem, majd megkérdeztem, hogy bemehetek-e a szentmisére. Nagyon-nagyon érdekes volt németül, de tudtam követni teljesen. Megértettem azt is, hogy melyik evangéliumi részből olvasnak fel, a Nagyhét eseményeit elevenítették fel, Júdás árulását, hogy Péter háromszor megtagadta Jézust kakasszó előtt, illetve hogy Krisztust Pilátus előtt bűnösnek kiáltják ki. Nagyon megörültem neki, hogy értem, miről van szó, meg az imádságokat is felismertem a hangsúly alapján, meg egy két dolgot le is tudtam fordítani, hiszen magyarul tudom és így könnyebb volt!

Ez a Miatyánk németül:

Vaterunser im Himmel,

geheiligt werde dein Name,

dein Reih komme,

dein Wille geschehe,

wie im Himmel, so auf Erden.

Unser tägliches Brot gib uns heute,

und vergib uns unsere Schuld,

wie auch wir vergeben unsern Schuldigern;

und führe uns nicht in Versuchung,

sondern erlöse uns von dem Bösen.

Denn dein ist das Reich und die Kraft
und die Herrlichkeit in Ewigkeit.

Amen.

Persze nem értettem mindent, de teljesen mértékben át tudtam élni és nagyon különleges élmény volt egy ilyen szép helyen, egy ilyen óriási és gyönyörű templomban részt venni a misén. Mikor véget ért, mondta a pap, hogy bal oldalról előlről vihetünk zöldet, Virágvasárnap alkalmából. Hát elképesztő volt, hogy az emberek hogyan tolongtak érte. Kicsit kezdtem otthon érezni magam, olyan volt, mint Budapesten a 6-os Blaha Lujza téri megállójában a felszállás…

A mise után a Hohenzollernbrücke felé vettem az irányt, átsétáltam a Rajna másik oldalára, picit leültem és élveztem a meleg sugarakat. Gyönyörű szép napsütés volt, nagyon sokan sétáltak, sok helyen utcazenészek, gitár és hegedűszó hallatszott. Közben megnézegettem a milliónyi szerelemlakatot a hídon. A szerelemlakatok akasztása Olaszországból ered, Kölnben 2008 óta, azaz 4 éve lehet. Azóta rengeteg-rengeteg lakat került a hídra. A párok belevésik a nevüket, a hídra akasztják, és a kulcsot pedig a folyóba dobják, ezzel bizonyítva és biztosítva szerelmük örökkévalóságát. (Egyébként ezt már Budapesten is felfedeztem a Szabadság-hídon!)

Nagyon sok szép és érdekes lakat van, de azért néha megrökönyödtem az emberek „humorérzékén”. Van aranyhal formájú, teknősbéka alakú, pici, nagy, nagyobb és óriási lakat is! De van egy gigantikus is!! Hát nem tudom…

Hazafelé a szerelemről gondolkodtam. Vajon egy ilyen óriási szerelemlakat a nagy- nagy szerelmet, vagy a nagy- nagy tévedést jelenti!? Nem tudom elképzelni, hogy ez a grandiozitás őszinte, igazi. De mindenesetre feltűnő! :D

Mikor visszaértem Efferenbe, még mindig jó idő volt, és Adrival elindultunk megkeresni az itteni tavat. Elég nehezen találtuk meg, és kicsit másznunk is kellett, mert egy fás, bokros rész veszi körül és elég mélyen van az úthoz képest. Nem lehet túl népszerű, mert rajtunk kívül csak pár kacsa és nyuszi volt ott. Nagyon átható volt ez a csönd és nyugalom, a békét csak a néha-néha elhaladó vonat kattogása zavarta meg. Visszafelé viszont igyekeztünk lerövidíteni az utat, ami azzal járt, hogy egy nagyon meredek szakaszon, a tüskés bozótosban kapaszkodtunk felfelé, s mikor felértünk egy család meglepődve bámult ránk, hogy honnan a fenéből kerültünk elő:D Nagyon kalandos és vicces délután volt!

Holnap végre beköltözhetek az új helyemre, izgatott és kíváncsi vagyok, kikkel fogok együtt lakni. Iszonyat furcsa, hogy eltelt egy hét itt. Igazából többnek tűnik, mert nagyon sűrű napjaim voltak, de élvezem a pörgést, ezt a kihívást ..

….. jó úton járok!:)

Ma nagyon szép napom volt, leszámítva az időjárást. Adrival, a debreceni magyar lánnyal, akinél most ideiglenesen lakom, délben elindultunk a városba. Találkoztunk Esztivel, majd közösen ebédeltünk. Ahogy sétáltunk és beszélgettünk, pár srác utánunk kiáltott, hogy : "HAJRÁ MAGYAROK!":) Ezek után jó kedvvel mentünk a kis Erasmusos programra, nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz. Több csoportot alkottunk, s városnézéssel egybekötött verseny volt. Nagyon vicces feladatok voltak!, a kedvencem az volt, hogy a kölni dóm előtt fél perc alatt minél több embert kellett gyűjteni egy közös képhez! De annyira fújt a szél, meg néha esett is, hogy teljesen szétfagytam. Már tegnap is nagyon lehűlt a levegő, ma méginkább.:(

A nap végén beültünk egy kocsmába, ahol kötelezően Kölsch-öt ittunk!!!:) A Kölsch a helyi készítésű világos sör, aminek nagyon nagy kultusza van, kis keskeny, 0,2 l-es poharakban adják.

Itt volt az eredményhirdetés is, végül dobogós harmadik helyezést értünk el!:) Az asztaltársaságunk 2 görög fiú és 2 luxemburgi lány voltak. Nagyon aranyosak, sokat nevettünk, meg aztán sétáltunk, kávéztunk, beszélgettünk együtt egészen estig. Kicsit megterhelő volt, hogy egyszerre magyarul, angolul és németül is kellett volna gondolkodni és beszélni. Előállt az, amitől tartottam, hogy mivel az Erasmusosok nem tudnak jól németül, ilyen mischungot fogunk beszélni. A suliban persze németül fogok tanulni, meg németekkel leszek együtt, akkor biztos sokat fogok minden nap fejlődni, addig meg röhögök a sok vicces félreértésen és mutogatáson! S annyira figyelek,hogy hátha szavak nélkül is ki tudom találni a másik gondolatát!:D 

Tesztelik a némettudásom nap, mint nap. Ma kaptam a hírt, hogy BA-s pszichológusként adminisztráltak, s emiatt nem veszik fel a tantárgyaimat. Hétfőn fel kell keresnem az egyetemi titkárságot, hogy megkérdezzem, hát szóval, hogy miért is degradáltak? Nem tetszik 'tán az ELTÉ-s diplomám? Pedig sokat szenvedtem érte.

Hétfőn megyek a német nyelvkurzusra is jelentkezni, kedden írunk tesztet, hogy ki milyen szinten van és melyik csoportba kerülhet. Mondanom sem kell, hogy nagyon izgatottan várom az eredményt:D

Mindezek mellett több, mint 2 hét után ma érkezett meg az otthoni címemre a bankkártyám, s még nem tudom ide hozzám hogyan és mikorra fog eljutni! Közben egy német számlát is nyitnom kellene. 

A cuccaim halomban állnak, párórás projekt valamely ruhadarabot, poharat, vagy kisollót előkeresni, mert gyakorlatilag bárhol lehet, és egy szivacson alszom a táskáimmal.:D De legalább nem a füvön a nyulak között! (Itt Efferenben nagyon-nagyon sok nyuszi van, itt élnek köztünk:D) azt hiszem a többit le sem írom:D

De találtam egy új német szót, ami tökéletesen kifejezi ezt az állapotot: Schurrmurr =limlom,összevisszaság, szeleburdi.

Ó, igen, a káosz a barátom!

Meglepő viszont, hogy közben a kedvem lankadatlanul jó,s nagyon felszabadult és vidám vagyok. Úgy látszik máris átragadt rám a kölniek életvidámsága, bolondossága és optimizmusa.:)

Az eddigi napjaim elég kaotikusak Kölnben. Keddtől Eszter barátnőm ismerősénél aludtam, Maxnak hívják a srácot, mielőtt megérkeztem, már leveleztünk. Nagyon kedvesen fogadott, meg örült a ki magyar ajándékaimnak. Azután a haverjához mentünk meccset nézni és sörözni. Egyértelmű persze, tipikus német dolgok:) De hamar befogadtak, mert második próbálkozásomra sikerült az öngyújtóval kinyitni a sörösüveget:D Ezért a kunsztért már megérte ide jönni:D

Tegnap tájékoztató napunk volt az egyetemen, az Erasmusos hallgatóknak. Persze késtem 45 percet.. De érdekes módon nem azért, mert eltévedtem. Magamat meglepve közlekedem a városban, pedig idáig mindig mindenhol el tudtam tévedni, nem véletlenül vettem földrajzosokkal körül magamat otthon is:D De itt valahogy nagyon hamar kiismerem magam, nyilván nem azért, mert a fejemben van a térkép már, sokkal inkább úgy vagyok, mint Katinka barátnőm: "csak megyek a szívem után, az se számít, ha rossz az irány".:)

Szóval sikeresen megérkeztem az egyetemre, az Erasmusosokkal még kevés időt töltöttem, meg nem is annyira barátkozósak, bár lehet még mindenki meg van egy kicsit szeppenve. Kivéve a 2 brazilt és a spanyol csajt, nekik persze be nem áll a szájuk és szambázva közlekednek:D Szóval a sztereotípiáknak megfelelő az emberek viselkedése.

Szombaton lesz a közös városnéző túra, meg jövő héten a Welcome Party, ezeket már nagyon várom!:)

A németet elég jól értem, jobban mint gondoltam, bár az egyetemen amúgy is mindenki igyekszik kifejezően és szépen beszélni. Ma sikerült a tárgyaimat is felvetetni. Hihetetlen, hogy álmatlan éjszakáim voltak miatta, erre idejövök és nem hogy nem vagyok elkésve vele, hanem meg is csinálják helyettem.

Persze nagyon sok stressz és intéznivaló van, lakcímet bejelenteni, tárgyakat felvenni, bankszámlát nyitni. De végül minden elrendeződik valahogy. A bizonytalanságtűrésem elég sok ütést kapott mostanában, de egyre jobban viselem. Mielőtt kijöttem nagy tanulság volt, hogy mégis fontos nekem a tervezhetőség, hogy tudjak építkezni és nem vagyok elég carpe diem.

De mint mindent, azt is meg lehet szokni, hogy van, ami nem kiszámítható és a "dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember eltervezte", mint ahogy ezt a Papírkutyákból (a legkedvencebb filmem ever:) már tudjuk.

Például tegnap este kiderült, hogy Max ma kiköltözik a koliból, és én csak hétfőn tudok a szobámba beköltözni. Úgyhogy gyorsan kellett valami megoldást találnom. Most egy magyar lánynál leszek hétfőig. Ezer hála és köszönet. Egyébként két magyar lányt ismerek, akik most itt vannak. Egyikük pszichológushallgató, vele már az utazás előtt is találkoztunk egyszer, a másik lány pedig debreceni orvostanhallgató.:) 

Nagyon sok új benyomás, élmény ér, de rengeteg németet kell tanulnom, hogy jól értsek és tudjak beszélni. Nagyon- nagyon izgatott és felfokozott állapotban vagyok minden percben. Idáig MAXIMÁLIS AZ EXTÁZIS!!

 Szinte hihetetlen, hogy eljött ez a nap is, MEGÉRKEZTEM KÖLNBE! Egy éve volt, mikor megtudtuk, hogy megkaptam az ösztöndíjat ide.  Akkor még nagyon-nagyon távolinak tűnt, s mivel Berlinbe szerettem volna első helyen menni, félig-meddig csalódott is voltam annak idején.  Azóta viszont egyre többet olvastam a városról, a nevezetességeiről, az itt élőkről. Még mielőtt megérkeztem ide már meg is szerettem, s mikor megpillantottam az autópályáról a kölni dóm két tornyát, olyan izgalom öntött el, mint amilyen korábban még talán sosem.

Nem volt könnyű az út, amely idáig vezetett. S gyakran elfelejtem, miért is adtam be a pályázatot az Erasmusra. Fontos, hogy ez újra és újra eszembe jusson, s ha lesznek is nehéz időszakok, igyekezzek azt is a javamra fordítani. Az ok nem volt más, minthogy másfelé kormányozzam a hajómat. A pszichológusok úgy mondanák, Watzlavik után, hogy egy másodfokú változás következzen be az életemben. Évek óta éreztem azt, hogy ugyanazokat a köröket futom, mind a magánéletben, mind a szakma terén. Tudtam, hogy meg kell haladnom a jelenlegi helyzetemet, de az úgy nem fog menni, ha ugyanabban a közegben maradok, ugyanazoknak a dolgoknak, embereknek a szorításában. El kellett hagynom a biztonságosat azért, hogy meginogjak, hogy megérezzem más szelek erejét és a saját belső erőmet. Itt egyedül leszek, és nem lesz kire várnom, kire hagyatkoznom, csak én leszek, és csak tőlem függ majd, mit teszek, mit várok, mit eszem, mit iszom, mikor hová megyek. Itt ÉN leszek, Netti, nem az X.Y. lánya, testvére, barátnője, exbarátnője. Sokszor nyomasztanak, de legalábbis befolyásolnak minket ezek a kapcsolatok, és főleg a megítélésünkre hathatnak. Érdekes lesz megtapasztani, milyen az, hogy ha pusztán önmagamért szeretnek vagy nem szeretnek.

Még akkor is, ha tudom, hogy miért vagyok itt, nehéz szívvel indultam el tegnap. Fél hétkor indultunk el otthonról, elbúcsúztam a kiskutyámtól, meg a húgomtól. Zsófit volt a legnehezebb otthonhagyni, szegényem az utolsó percekben már ő is sírt. De csak egy hónap, és hazamegyek a ballagására, hamar el fog telni ez az idő.  S ahogy haladtunk még a nagynénéimet meglátogattuk, még pár telefon. Érdekes a családom, hogy ilyen szoros kapcsolatok vannak, mindenki tud mindenkiről mindent, körbeérnek a hírek, s mindenki aggódott egész nap, hogy rendben haladunk-e. Sokszor nagy biztonságot jelent ez, hogy mindig van, s lesz kire számítanom. Igaz a nagyszüleimet már régen elvesztettem, az unokatestvérek és szülők testvérei nagyon közel állnak. Ahogy haladtunk az utunkon a szívemben megemlékeztem a kis barátaimról, akik Budapesten vannak, akik a koliban, Petra Bécsben, aztán átlépve a következő határt, Soma Regensburgban. Küldtem egy képzeletbeli puszit és pacsit.:)

Több, mint 15 óra volt az út, s eszembe jutottak a régi gimis utazások, amik olyan jól összehoztak minket a drága kis osztálytársaimmal. Felrémlett az első németországi utunk, annak is már kb. 9-10 éve, ’tán még útlevél is kellett Hegyeslhalomnál.:D  Már kb. éjfél volt, mikor átértünk Ausztriába, már próbálkoztam az alvással, de az osztrák autópályák olyan rosszak voltak, hogy nem tudtam pihenni. Eszembe jutott, amit egy öreg bácsi mondott, mikor a Rákóczi úton robogtunk egyszer a piros 7-essel: „Hát, ez olyan, mintha a szántáson mennénk!” Nos, valóban ez is olyan volt.

Izgalmas, fárasztó, várakozással teli utunk volt. Most, hogy itt vagyok, még nem fogtam fel igazán, de ami tény: Netti Pásztor hat Derzeitiger Wohnort  zu Köln geändert.:)

Ahogy közeledik az indulás napja, csak az lesz egyre láthatóbb, hogy mi hiányzik még. Naponta jut eszembe, hogy mit kellene még beszerezni. Arról nem is beszélve, hogy a tantárgyaimat nem sikerült felvenni valamilyen oknál fogva. Az ösztöndíj még nem érkezett meg, de "nem is baj", hiszen a bankkártyámat sem küldték még, úgyhogy nem is tudnám mivel kivenni a pénzt.:D

Örömhír viszont, hogy az áprilisi kolidíjat sikeresen átutaltam, s megkaptam a szerződést. Hürth-Efferenben fogok lakni, s mit ad Isten ugyanabban a házban, ahol Kozma Eszti barátnőm lakott tavaly ilyenkor.:) Addig viszont bizonytalan... Hétfőn érkezünk meg, aznap estére van szállásunk, keddtől viszont 6 napig nincs. Eszter egyik barátja felajánlotta, hogy segít és tényleg nagyon kedves, de éppen költözik, pakol, fest, dolgozatra készül, én meg még egy teher vagyok neki. Ráadásul a múltkori levelemben elsütöttem neki egy szóviccet németül, azóta nem írt vissza. Lehet, hogy túllőttem a célon!:D

Sikerült találkozni azzal a magyar lánnyal is, aki még jön Kölnbe, ő is pszichológushallgató az ELTE-n és nagyon aranyos. Az ő javaslatára kértem egy mentort. Tegnap megkaptam az email-címét és kiderült, hogy tavaly Budapesten, az ELTE-PPK-n tanult!!, ő is ERASMUS-sal. Egyre jobban összefutnak a szálak, s a lány neve MIRA. Nekem csak MIRAcle.

Vannak még csodák!:)

Da ist keiner, der adieu sagt und dich hält
Und keiner, der dich grüßt und Fragen stellt
Und irgendwo da draußen
In der Nacht sollst du dich spürn
Doch alles, was dich ausmacht
Ist nur Angst, dich wieder zu verliern

Da ist keiner, der dich auffängt, wenn du fällst
Und der, der dir jetzt Mut macht, bist du selbst
Und doch in dieser Dunkelheit, stehst du plötzlich im Licht
Zum ersten Mal, da siehst du es
Zum ersten Mal zweifelst du nicht

Mein Weg ist mein Weg ist mein Weg
Und kein Schritt führt mich jemals mehr zurück
Mein Weg ist mein Weg ist mein Weg
Mit Schatten und mit Tränen
Mit Lachen und mit Glück
Mein Weg ist mein ureigener Weg

Und wie von selbst wird alles um mich leicht
Die Härte schwindet und mein Herz wird weich
Und plötzlich seh ich Augen, die mir Liebe geben wollen
Gesichter, die mich anschauen
Die mich wie ein Gast nach Hause holen
Und wie von selbst wird alles in mir warm
Und ruhig bin ich und lieg in meinem Arm
Die Mauer ist zerbrochen, die Mauer ist entzwei
Und wo sonst nur die Angst war
Ist das Kind auf einmal frei

Mein Weg ist mein Weg ist mein Weg
Und kein Schritt führt mich jemals mehr zurück
Mein Weg ist mein Weg das ist mein Weg
Mit Schatten und mit Tränen
Mit Lachen und mit Glück
Mein Weg, das ist mein ureigener Weg

Und kein Schritt führt mich jemals mehr zurück
Mein Weg ist mein Weg ist mein Weg
Mit Schatten und mit Tränen
Mit Lachen und mit Glück
Mein Weg, das ist mein ureigener Weg
Das ist mein Weg
Mein ureigener Weg
Das ist mein Weg
Mein Weg

Und ich geh nicht mehr zurück

Nincs senki, aki azt mondja, viszlát, nincs senki, aki visszatart

Nincs senki aki üdvözöl és kérdez

És valahol ott kint

Úgy kell érezned magad

Hogy minden, ami akkor számított

csak a félelem volt attól, hogy elveszíted magad

Nincs senki, aki elkap, hogyha zuhansz,

senki, aki most felvidít, magad vagy

De ebben a sötétségben, hirtelen a fényben állsz,

első alkalommal látod ezt,

első alkalommal, nem kétséges

Az én utam, az én utam, az én utam,

és nincs több lépés visszafelé,

ez az én utam, az én utam, az én utam,

árnyékokkal és könnyekkel,

nevetéssel és boldogsággal,

az én utam, az én saját utam.

És mintha varázsütésre, minden könnyebb lenne 

A keménység eltűnik, és a szívem lágy

És hirtelen látom a szemeket, amik szeretetet akarnak adni nekem

Arcokat, amelyek úgy néznek rám,

mintha egy vendéget hoznának haza,

És most magától, minden meleg lesz bennem

És nyugodt vagyok, és a kezemben tartom

A fal leomlott, a fal szétnyílt,

És ahol a félelem volt,

ott a gyermek egyszerre felszabadul. 

Az én utam, az én utam, az én utam,

és nincs több lépés visszafelé,

ez az én utam, az én utam, az én utam

árnyékokkal és könnyekkel,

nevetéssel és boldogsággal,

az én utam, az én saját utam.

És nem megyek többé vissza..

Elég ironikus, hogy éppen február 29-én költözöm ki a kollégiumból! SZÖKŐnap!

Menekülök..

Nehéz megélni, hogy bár még egy hónap van hátra az utazásig, s a legtöbb dolog még bizonytalan azzal kapcsolatban, egyesek máris úgy kezelnek, mintha már nem lennék itt, s legyintenek, hogy "áhh, te úgyis elmész". Féllábbal már ott érzem magam, de nem tudom még hová, mikor, miként jutok el. Olyan ez, mint mikor az út során egy alagút következik, s sötét van, nem látod merre mész, hová fogsz kilyukadni.

S én, akinek a lezárás iránt nagyon nagy igénye van, meglehetősen nehezen viselem ezt azt átmenetet és bizonytalanságot. Az utóbbi pár hétben szinte mindenre más szemmel néztem, mert tudtam, hogy hamarosan mindentől búcsút kell vennem. Talán jobban tudtam élvezni minden napot, minden liftezést vagy lépcsőzést, a zajokat, az embereket! Ennek ellenére sok csalódás ér az utolsó napokban, amit Budapesten töltök.. Vágyom arra, hogy minden fontos embertől pár szóban és egy öleléssel búcsúzzak, de erre nem mindenkivel kapcsolatban van lehetőség.. Szomorú a szívem. De lehet, hogy attól még, hogy nem egy úton haladunk most számomra fontos emberekkel, egyszer még ugyanoda jutunk el, s újra találkozunk!!