Ma nincs is sok kedvem írni, eléggé rámtört a magány. Furcsa, hogy nincs itt olyan ember, aki szeret igazán. Lételemem pedig ez. Van kedvem pörögni, eljárni, bulizni, utazni, nézelődni, de nincs hozzá igazán társaságom sajnos. Nem az van, hogy bárkit felhívok és lesz rám ideje, nos sajnos ez most még nincs így, talán idővel alakulnak ilyen kapcsolatok is.
Talán ez maga a változás, amit reméltem. Hogy elviselem a távolságot, az egyedüllétet, a szeretetlen napokat. S ezáltal jobban, még jobban értékelem azokat a már meglévő fontos kapcsolataimat, ahol a kölcsönös elfogadás és szeretet már megvan. S remélem, hogy meg is lesz..
Tudtam, hogy nem lesz mindig egyszerű a távolság, s idáig elég sok megpróbáltatás adódott már itt. De ahogy a fentebb linkelt úriember mondja, "az út hátralévő részén is menni kell, tarts ki, minden elmúlik!"
